Bemutatkozás

Az ötlet

Talán sokan emlékeznek még a Pharmador Kft-re, amelynek Budapesten a Gyömrői úton volt a bemutatóterme. A ContoDent Bt. születése ehhez a céghez nyúlik vissza. Az osztrák Pharmador cég a Sztrilich-családdal közösen létrehozott egy vállalkozást 1993-ben, amelynek (adótanácsadói végzettséggel is rendelkező) ügyvezető igazgatója lettem. Ez a cég fogászati kezelőegységeket, fogászati gépeket, anyagokat árult, amiket Ausztriából, az anyavállalattól hozott be. Amikor a vámok a Bokros-csomag következtében 1995. tavaszán jelentősen megnőttek, nagyon sok fogorvosban felmerült, hogy akkor vásárolna, ha valamilyen módon ezeket a vámmal megnövelt terheket legálisan csökkenteni lehetne - áfa-visszaigényléssel, gyorsított amortizációval - és a könyvelőjük hogyan tudná ezeket elszámolni? Innentől kezdve vált állandó tevékenységgé az értékesítés mellett az adó- és pénzügyi tanácsadás is a fogorvosi vállalkozások részére. Ekkor merült fel, hogy a Pharmador Kft. tevékenységei közé ezt az új tevékenységi kört hivatalosan is fel kellene venni. Az osztrák tulajdonos a gondolat elől mereven elzárkózott, ezért érdemes volt önálló vállalkozásba kezdeni.


A megvalósítás

Az Elméleti Tömb, a Mária utca, a Klinikák közelsége és a jó tömegközlekedés miatt helyszínként a józsefvárosi Kisfaludy utcára esett a választásunk, hiszen a főváros ezen részét a vidékről érkező ügyfeleink is jól ismerik. Tőke hiányában először csak béreltünk egy lakást és "családi vállalkozásként" feleségemmel 1995-ben megnyitottuk könyvelőirodánkat. Első ügyfeleinkkel az azóta eltelt évek alatt szinte baráti viszony alakult ki. Kezdetben kollégák nélkül, ketten végeztük a könyvelést, az ügyfelekkel való tárgyalásokon kívül a hivatalok felkeresését. Mi vittük el a banki átutalásokat, és feladtuk a postát. Rövid időn belül megszaporodott az ügyfeleink száma annyira, hogy számítógépes könyvelési rendszerre tértünk át és fokozatosan bővíteni kellett az irodánk létszámát is. Egy évvel később a bérelt irodánkkal szemközti lakás megüresedett, megvásároltuk és jobb körülmények között ott folytattuk tovább a munkát.


Fejlődés

A ContoDent Bt-t ketten hoztuk létre feleségemmel 1995-ben. A választott cégnévvel utalni szerettünk volna arra, hogy tevékenységünk a fogászati vállalkozások adózási, pénzügyi és jogi ügyeinek vitelére terjed ki. A munkamegosztás közöttünk úgy alakult, hogy én végzem az ügyfeleinkkel kapcsolatos, személyes találkozásokat igénylő feladatokat, míg feleségem szervezi a cégünkhöz bekerülő számlák, bizonylatok feldolgozásának megszervezését, határidők betartását, adatszolgáltatást, munkakörök és ügyek elosztását, azaz a céget működésben tartó valamennyi belső teendő ellátását. Fejlődésünkben áttörést hozott, amikor Budapesten az egyik legkorábbi fogászati privatizációban, 1995-ben édesapám, Dr. Sztrilich Péter is érintetté vált a Madách-téren. Kollégáival együtt többször kértek tőlem tanácsot szerződéstervezetek, jogszabályok értelmezésében, vállalkozási formák kiválasztásában, hiszen akkor már végzős joghallgató voltam. Itt szereztem meg a fogászati privatizációhoz az elméleti ismeretek mellé a gyakorlati tapasztalatokat. 2001-ben ügyvédi szakvizsgát tettem és megnyitottam ügyvédi praxisomat - természetesen ugyanott, a Kisfaludy utcában, arra alapozva, hogy a könyveléssel minket megbízó ügyfélkörünknek ezzel további értékes szolgáltatást nyújthatunk. Az elképzelésünk bevált: ügyfeleink innentől kezdve valóban sokrétű szolgáltatást vehetnek igénybe, a könyvelésen túl többek között az adótanácsadás, szerződések készítése és átvizsgálása, peres ügyek képviselete, peren kívüli egyezségek előkészítése, privatizációs folyamatban jogi képviselet biztosítása is szerepel a tevékenységeink között. Az időzítés szerencsésnek mondható még azért is, mert abban az évben vált szabadon értékesíthetővé a praxisjog. Folyamatosan dolgoztam az adásvételi szerződések elkészítésén. Ezen felül sok ügyfelünk kérte az ÁNTSZ és egyéb engedélyezési eljárások elintézését, így azokat is elvállaltuk és eleget tettem számos felkérésnek, amelyek alapján az ország több pontján tartottam előadást a változó jogi környezethez való fogorvosi alkalmazkodásról. 1998. óta jelennek meg havi rendszerességgel szakmai cikkeim a Dentál Expressz újságban. A jogi fejezet szerzőjeként jegyzem a Soros Alapítvány által támogatott, "A fogászati privatizáció kézikönyve" című kiadványt, ami 1999-ben jelent meg. Az ott közreadott szerződésminta számos privatizációs folyamat elindulását segítette. 2001-től vagyok társszerzője a Verlag Dashöfer Szakkiadó által kiadott "Egészségügyi vállalkozások kézikönyvének" és írom azóta is a jogszabályváltozások miatti aktualizálásokat. 2003-ban a SE főiskolai karának tanársegédje lettem a főiskola felkérésére, ahol feladatom az új, kreditrendszerű oktatásban az egészségügyi jog tantárgyat fölvevő hallgatók oktatása és vizsgáztatása. A tanszéken kötelező a tudományos munka végzése is: vállaltam, hogy legkésőbb 2007-re PhD fokozatot szerzek.


Növekedés

2003. végére a nálunk könyveltető, egészségügyi vállalkozást folytató állandó ügyfeleink száma 100 fölé, kolléganőink száma pedig 8-ra emelkedett. Feleségem, aki az ügyvezető beltag, a Pénzügyminisztérium által regisztrált mérlegképes könyvelő. Ezzel a ContoDent Bt. eleget tesz a Számviteli törvény szigorú előírásának, amely szerint az évi 10 millió forint bevételt meghaladó társaságoknál a könyvelést és a mérleg összeállítását 2004-től csak regisztrált mérlegképes könyvelő végezheti. További 5 könyvelő kolléganőnk szintén mérlegképes végzettséggel rendelkezik. A szintén nagy odafigyelést igénylő bér- és munkaügyi tevékenységet külön ilyen szakképesítéssel rendelkező szakemberünk végzi. Rajtuk kívül egy munkatársunk az irodai általános adminisztrációt végzi, míg egy további kolléganőnk nekem segít a jogi feladatok ügymenetének ellátásában. Mivel a jogi háttér szorosan összekapcsolódik az adótanácsadással, a fogorvosi vállalkozások mélyreható gazdasági és tanácsadók általi szakmai ismeretével, az eltelt évek alatt az egészségügyi hivatali rendszerek működésének kiismerésével, egyre több ügyfél jelentkezik eseti megbízásokkal is: cégalapítás fogászati szemszögből, praxisjog adásvételi szerződés készítése, munkaügyi perek és üzletviteli tanácsadás, amely rendszerint egy aktuális, nehezen megoldható probléma feloldását jelenti. A jelentősen megnövekedett ügyfélforgalom miatt az eddigi egy tárgyalóhelyiség kevésnek bizonyult. 2003. nyarán egy kisebb átalakítást végeztünk az irodán, amelynek eredményeképpen három tárgyalóhely létesült, így ügyfeleink kényelmesen intézhetik nálunk ügyeiket.


Számítástechnikai háttér

2003-ban vásároltunk egy komoly könyvelőprogramot, amely az általános programokkal szemben bármilyen bevallást és mérleget el tud készíteni a rendelkezésre álló könyvelt adatok alapján. Ügyfeleinknek ezért gyorsan tudunk eredményt szolgáltatni. A programot könyvelők és informatikusok együtt készítik, ezért a legfrissebb jogszabályváltozás okozta módosítások a programban szinte napokon belül megjelennek. Ez óriási segítség a munkánkban, ügyfeleinknek pedig garancia a könyvelési szabályok naprakészségére.


Kapcsolat

1082 Budapest, Kisfaludy u. 40. Fsz.4.
06-1/3333-217
06-1/303-5060
contodent@gmail.com

Ügyfeleink